Millei Lajos
Eggyé olvadt akarat
Búsan jött az Alkony, leszegett
fejjel lépdelt,
sírni érett vágyát grimasznak álcázta,
s míg begyakorolt kézzel szórta a sötétet
esendő, bús szeme a tájat pásztázta.
Kereste a nyomát drága szerelmének,
kutatta a Hajnal gyöngygömbű harmatját,
mindahányszor teret kért a fekete estének,
hitte, hogy meglátja virradó, szép társát.
Elhitte, hogy egyszer kéz a kézben élnek,
hogy nem állhat közéjük az ellentét világa,
hogy pitymallatkor majd a tücskök zenélnek,
s kormos éjben nyílhat a rét ezer virága.
Elhitte, hogy a szándék hegyeket mozgat,
hogy az oroszlán szája dorombolni képes,
vakon hitt benne, hogy joggal álmodozhat,
s új akaratot köthet kiszáradt igéhez.
Tudta, hogy eljön a várt csodájú holnap,
mikor Alkony és Hajnal örök társak lesznek,
s miközben az égbolton fénycsóvák dalolnak,
ők a beteljesült mámor vágytányérján esznek.
Hite szállt a széllel, s vad hullámok hátán
erős akarata Isten fülét verte,
megszánta hát őket e makacsságot látván,
s a fehér éjszakákat bölcsen elrendelte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése