.kaktusz
Az eső
Tudod arra gondoltam,
hogy az ember
szeretne látszani,
mások szemében a
fényben állni,
és mert tudatlanul
azt gondolja,
a maga valójában
láthatatlan,
mindenféle erős színt
vesz magára,
amivel önmagát végkép
eltakarja,
mintha szükség sem
lenne arra,
a sarokba,
mint felesleges
holmit behajítja,
mintha az eső a sok
sarat látva,
saját létét
értelmetlennek gondolná,
a folytonos meg nem
értésbe belefáradna,
mielőtt a természet
virágba borulna,
és valami mással,
valami látványossal
próbálkozna,
de szerencsére az eső
türelmesebb,
mint az önmagával
elégedetlen ember,
akinek kivárni a
virágzást nincs türelme,
ezért eső helyett,
inkább valami más
szeretne lenni,
gyorsabb sikerre
vágyik,
és mert másnak lenni
képtelen,
legalább másnak akar
látszani,
pedig az erőlködés
hiába,
az eső nem képes
nappá lenni,
az önbizalma így sem
növekszik,
és belőle csak fals,
oda nem illő dolgokat
lehet látni,
talán szerencsével
akkor járna,
ha merne, ha tudna,
ha önmagának
megmaradna,
ha a virágzást
türelemmel kivárná,
a virágzást, vagyis a
szeretetet,
valódi önbizalmat
egyedül csak ő ad,
ha jön valaki,
aki az esőt minden
egyes cseppjéért szereti,
olyannak szereti,
amilyennek teremtődött,
akkortól büszkén
hordja az esőségét,
mert tudja,
valaki számára a
világot virágba borította.
2009. november. 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése