György Viktória Klára - Vallomás

György Viktória Klára

Vallomás

https://www.youtube.com/watch?v=CklGrYsxBso

A remény szivárvánnyal szőtt
fövenyén lépkedve,
az éjszaka piciny szikráit hoztam
neked csokorba szedve,
s a párnádra szórom minden este.

Megigéztelek,
lelked fonalát, magam köré fonom,
a szerelem vágyakozó
morzsáit eléd szórom.

Sóhajom suhan a messzeség ködében,
feléd száll az éj bársonyos
fényében.
Kincsem lettél,
mint az égnek a csillagok,
magányomból elűzted a bánatot.

Ízlelgetem a tőled kapott boldogságot,
nem ígértél semmit,
mégis szívembe zártalak,
szédítő az érzés,

mely szelíden fojtogat,
örökfényű a pillanat.

Csókolj igéket a számra,
s ha majd a gyönyör a kéjtől is sír,
együtt fürdünk
balzsamos mámorában.

Örök legyen a perc,
melyben csak engem ölelsz.
A csillagokkal írom az éj kékjére,
hiányzol,
szeretnélek megölelni végre.

Fátyol szövi az éj rejtekét,
bűvös káprázat szinezi a hajnalt ,
Szemedre lágy csókot
hint az álmom,
szégyenlősen mellém
bújik a vágy,
ölelésedben haldokolva,
vigyél oda,
hol éberen virraszt a szenvedély,
ahol minden perc
boldog reményt ígér,

hol a felhők fátyla kecsesen lebben,
s csillagmécsesed mutat utat nekem.

Törékeny gyöngysor,
láthatatlan fonál,
mely összeköt minket
a titokzatos végtelen taván.
Lelkünk szent mélyében,
egy fénysugár,

egy szerelmes sóhaj,
melyet feledni lehetetlen,
nincs közöttünk semmi,
csak egy boldog érzés,
de az eltéphetetlen.