Szép Ernő
Nyári este
Esett. Az ég megint
ragyog:
Juj édeset sikolt
A hold
S úgy kacagnak a csillagok
Juj édeset sikolt
A hold
S úgy kacagnak a csillagok
*
Emlék
Az életet barátom szétszórja itt az élet,
Én nem tudom mit éltem s mi az, hogy én itt voltam,
Már minden igazságnak, mely itt jár, udvaroltam,
Fáradt vagyok, nincs kedvem s magamról nem beszélek.
És képzelem még mindig, sejtem, gyanítom, várom
Hogy a boldogság fog majd egy reggel rám köszönni
S elment időm kezd majd, mint tavasz jön, visszajönni
És minden szépre fordul s azt hajtom: álom, álom.
Én mindennap megnéztem a felhőket az égen
Mert szépek voltak, szépek szépség fölött, túl szépek
És tudtam mindörökre múlnak mint álomnépek,
Ez fájdalom s öröm volt együtt s így volt jó nékem.
A felhők pártján voltam s virágokon borúlva
S a tenger volt tanyám és a széllel kóboroltam.
S mégis mindig és mindig az emberek közt voltam
S mentem szorongva köztük színházba, háborúba.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Elmúlni vágyom s vágyom. S felélni, jönni, lenni:
Csudálatos csudálat a nagy világ. Egyetlen.
Hogy ríttam volna gyáván: emberek! És kegyetlen
Ordítottam vón: álom! téboly! nem igaz semmi!
De ez mind annyi volt mint mikor a sűrű nyájban
Egy juh nyugtalanul megy, fejét felfúrja, béget,
De elnyomják és nem látsz közöttük különbséget
Ahogy tünnek mind a nagy porban, alkonyattájban.
Az életet barátom szétszórja itt az élet,
Én nem tudom mit éltem s mi az, hogy én itt voltam,
Már minden igazságnak, mely itt jár, udvaroltam,
Fáradt vagyok, nincs kedvem s magamról nem beszélek.
És képzelem még mindig, sejtem, gyanítom, várom
Hogy a boldogság fog majd egy reggel rám köszönni
S elment időm kezd majd, mint tavasz jön, visszajönni
És minden szépre fordul s azt hajtom: álom, álom.
Én mindennap megnéztem a felhőket az égen
Mert szépek voltak, szépek szépség fölött, túl szépek
És tudtam mindörökre múlnak mint álomnépek,
Ez fájdalom s öröm volt együtt s így volt jó nékem.
A felhők pártján voltam s virágokon borúlva
S a tenger volt tanyám és a széllel kóboroltam.
S mégis mindig és mindig az emberek közt voltam
S mentem szorongva köztük színházba, háborúba.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Elmúlni vágyom s vágyom. S felélni, jönni, lenni:
Csudálatos csudálat a nagy világ. Egyetlen.
Hogy ríttam volna gyáván: emberek! És kegyetlen
Ordítottam vón: álom! téboly! nem igaz semmi!
De ez mind annyi volt mint mikor a sűrű nyájban
Egy juh nyugtalanul megy, fejét felfúrja, béget,
De elnyomják és nem látsz közöttük különbséget
Ahogy tünnek mind a nagy porban, alkonyattájban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése