.kaktusz
Olyan az ember …
Tudod arra gondoltam,
hogy olyan az ember,
mint a húsa a
gyümölcsnek,
amelyik várja,
beteljesedjen a
sorsa,
az éretlen zöldből
éretté legyen,
hogy azután vagy így, vagy úgy,
de egész biztosan elpusztuljon,
pedig talán nem is a húsa,
hanem a titokzatos magja
annak a gyümölcsnek,
ami előtt áll egy
hosszú,
ég felé törő, vég nélküli út,
nem pedig az,
hogy egynyári
gyümölcsként
élje le az életét,
óriási a lehetőség,
de akadályokba
ütközik,
mire végül
termőtalajba ér,
szél sodorja, nap
kiszárítja,
és bár végtelen az elérhető
nyeremény,
játék közben a cél előtt mégis
elakad,
és elölről kezd mindig mindent,
egy ideig elér,
de ott újra, meg újra
feladja,
soha nem jut tovább
azon a bizonyos
érzékeny ponton
szinte mindig, mindenki
megreked,
pedig talán azon túl található
a csodás érdemes,
olyan az ember,
hogy mindent akar
egyszerre,
a lépcsőfokokat nem tartja be,
mindig csak visszazuhan,
ahhoz a tudáshoz
kell sok-sok tanulás,
az ottani nyelv ismerete nélkül
nem lehet megérteni,
így az ember csak
ismerkedik,
és soha meg nem
ismer,
szeretget, de nem
tudja meg,
milyen az, igazán szeretni,
mikor elér egy magasságot,
úgy dönt,
onnan számára nincs
tovább,
onnan út csak lefelé
vezet,
az ember olyan különleges mag,
amelyik lépésről lépésre válik
fává,
kivirágzik, és gyümölcsöt
érlel,
közben folyamatosan, vég
nélkül,
mint egy végtelen számsor
emelkedik,
de valamiért nincs türelme
kivárni,
s mint egy elkényeztetett
kisgyerek
belelök mindent a halál kezébe,
nem jut tovább, nem jut
magasabbra,
csak ismerkedik, de meg nem
ismer,
csak szeretget, de nem tudja
meg,
milyen az, igazán szeretni,
csak éldegél,
de az életet nem
ismeri.
2009. június. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése