Kandrács Róza - Zátony

Kandrács Róza

Zátony

Életem hajója,
úszik a tengeren.
Viharos szél fújja ,
hajtja sebesen.
Felettem felhők ,
gyűlnek vészesen,
félek már kin a tengeren.
Volt is miért félni,
hullámok vagdostak.
Villámok csapkodtak,
kék egemen mindent,
szét szaggattak.
Reszketve vártam,
jön e majd nyugalom.
Életem hajóját,
révbe ,hogy hozhatom.
Ki simult a tenger,
boldog lesz az ember,
de hiába minden.
Mindig jön valaki,
ki az életedet.
Rossz útra vezeti.
Kitérni nem tudsz,
mert ő hazug ,merész.
Víz alá lenyom,
megfolyt, ennyi az egész.
Úszni az árral,
engedni a szélnek.
Pedig tudod,
nem való ez néked.
Csendben halkan sírni,
megalázkodva.
Hagyni ,hogy mocskoljon,
hisz ez az ő dolga.
De jön egy roppanás,
a lelked nem bírja.
Hiszen piszkos minden,
mi eddig volt tiszta.
Elérte mit akart,
szélt vetett,
vihart aratott.
Életem miatta,
zátonyra futott.