Rónay György - A fák

Rónay György

A fák

A fák talpig aranyban úgy lebegnek
a nyájasan sugárzó őszi égen,
mint ünnepre készülő jelenések,
szeretteink sóvárgó lelkei,
félig már távozóban, mint a vendég,
ha visszanéz, maradna még s megáll,
s egy-egy lassan leperdülő levéllel
lankadtan búcsút integetnek...

Aztán
megjön az alkonyat, s ők, mint a vendég,
ki nem bir elszakadni a baráti
háztól, bár búcsút vett már, sárga bársony
köntösükbe burkolva légi lényük,
lassan közelebb lopódznak, s mikor
kertünk az este kéken elborítja,
lopva beleskelődnek ablakunkon.