Fridli Zoltán - Boldog Karácsonyt!

Fridli Zoltán

Boldog Karácsonyt!

December van, kandallómban tűz nyelve táncol,
Odakinn, a hidegtől még a fa is homlokot ráncol.
Égből a felhő, fehér, habkönnyű varázslatot terít,
Ma, a szeretet bugyrából, mindenki nagyot merít.
Sötétedik, nézem a hulló csodát ablakom előtt ülve,
Nénike, nehezen, nagy szatyrot cipel, láthatóan hűlve.
Sietve felöltözöm, kimegyek, a nénike után szaladok,
Segítek, szatyrát, házáig viszem, behív, de nem maradok.
Faluszélén öreg, fehér, rozzant ház, piciny ablakokkal,
Bejáraton lakattal, néhol festék nélküli kopott ajtótokkal.
Elköszönök, elindulok sietve hazafelé, de nehéz szívvel,
Lerakom kabátom, s ragyognak is karácsony fényei nagy ívvel.
Ajándékosztás, nagy öröm, majd vacsorára tálalás, terítés,
Nem ettem, nénike járt a fejemben, hézagos nála a kerítés.
Szatyrában csontot, kenyeret, almákat és diókat cipelt,
Csizmája, s hatalmas kendője hátára terítve, elég viselt.
Útnak indultunk, aznapi vacsorával, s egy ajándékkal,
Egy meleg, nem használt kabátot viszünk jó szándékkal.
Nagyon hideglett, már arcunkba fújta hódarát a fagyos szél,
Kopogok, nem nyit ajtót, csak kiles kis ablakán, idegenektől fél.
Felismer, beenged. –Adjon az Isten. De hideg van itt néne!
- néha a tűzre, hogy meleg legyen, rakni is kéne-,
Azzal raktam is a tűzre, ajándékot táskából kivettük,
Majd, néninek szánt vacsorát, az asztalra kitettük.
S szólt,- angyalok jöttek el hozzám vagy álmodom,
- noha ezt holnap, templomban a papnak elmondom-.
Azzal széles, hálás mosoly ült meg, az életviselt, ráncos orcáján,
Kimentem, lapátot kerestem, s elszórtam útról a havat portáján.
Már késő van, idejelenne elköszönni, de nénike nem enged,- várjanak,-
Keresztet vet, - az éhezők egyenek, a szomjazók igyanak a szabók varrjanak,
ne legyen lyukas a szeretetnek-zsákjai. Boldog karácsonyt!- Azzal megáldott,
Majd mindenkinek homlokára keresztet rajzolt, almát és egy-egy diót adott.