.kaktusz
Tudod arra gondoltam,
hogy a csend áldott
dolog,
amikor nyugovóra tér
a világ,
az álomnak kapcsol
lámpát…
de nem minden csend
álomba ringató,
van úgy, hogy a
mélységes csendben
elhallgat az egyik,
a többieknek
megfelelni vágyó,
az embernek a
gyávábbik fele,
aki fél egyedül
maradni,
aki azért mindent
megtesz,
hogy tessék másoknak,
úgy viselkedik,
beszél, öltözködik,
ahogyan azt tőle
elvárják,
ami elengedhetetlen
követelménye,
hogy része lehessen a
nyájnak…
amikor az a rész
elhallgat,
(pihen talán)
az ő csendjében fölébred
a másik,
az addig mélyen
altatott,
és egészen másféléket
mond,
mint ami a
megszokott,
mintha érkezett volna
egy másik világból:
olyanokat,
amiket nem divat még
gondolni se,
ami miatt
az emberek között
idegen lenne:
hogy varjúkárogás
káromolni a világot,
hiszen a világ
csodálatos,
hogy Isten
hibátlannak alkotta,
hogy aki rontott
rajta,
az egyedül a gyáva,
a megfelelni vágyó,
a csordában
gondolkodó ember,
s hogy még együtt is
a rontással
az élet a világ
legszebb csodája…
hogy aztán jöjjön a
reggel,
amikor a másik észhez
tér,
megtöri a
mélységes csendet,
és szidja a
többiekkel együtt
a szomorú, a
kegyetlen világot.
2012, november 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése