Szomorúfűz
Az alakomon kinézve – a háztetők felett – alkonyodik.
Kellemes homályt von körénk a derengés, gyertyaláng lobog az asztalon, a szoba
mélyén lámpa ontja arany fényét. Halkan duruzsol a kályha, ontja lilás fénnyel
melegét.
Csendesen telik az
este, a mécsesek fénye öleli lelkünket. Távolról harangszó zeng.
A Hold magasan
kacsingat az égen, csillagok sziporkáznak a végtelen óceánján.
Susog a láng, pattog
a gyertya szikrája. Kis fénynyelvek lengedeznek felette, és a fények dallama,
zenéje szárnyal.
Titokzatosság,
sejtelem – utolsó lobbanásig – az éjben.
Elnyugszik a város,
az álmok világa száll a földre, az emberek szívébe, átölelve a tegnapot, az új
nap reményét hozva.
Csendesség terül
körénk, tovább zengve lelkünkben a dallamokat.
Emlékek sora
körülöttem
Álmomban füstként
gomolyognak
Szívemben, lelkemben
emléktüzek
Kérlek gyógyítsd fájó
sebeimet
A csillagok az éjben
reszketnek
Jöjj hozzám el – új
reményben
http://www.youtube.com/watch?v=NEM2R8LoUDs
VálaszTörlés