Illyés Gyula
Csend
Állj meg, ne állj meg
– majd megáll a szél,
amely borzolta
fürtjeid.
Megáll a csillogás,
vele a falevél;
a folyók s fűzeik.
A kis örvények a rét
rohanó szinén,
a legkisebb fűszál
emlékké merevül, se
tied, sem enyém.
Bámulod, mire vár?
jégbefagyott virág,
olyan lesz a világ,
amit reád hagyok.
Szólalj meg –
zokogod. De hiába kiáltsz.
Nem válaszolhatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése