2014. március 18., kedd

Szomorúfűz - A fájdalom ...



Szomorúfűz

A fájdalom …

A szívemben néma a fájdalom
Az életem régen halott
A szavak is elnémultak
Hiányod a lelkembe ragadt
Álmatlan éjszakák, gyötrelmek,
szememből a könnyek gördülnek
Már nincs velem más, csak az angyalom
Csillagaimtól elbúcsúzom, mint
ősszel a sok levél az ágaktól
Vágyaimat elfújta az északi szél
Örök lesz a szívem csendje,
hisz Nélküled az életem értelmetlen
Magamban hordozom emlékedet
Lebegés volt, hogy öleltelek …
Halkan suttogom: kegyetlenül fájsz nekem

 ¤
A fájdalom – az életünk velejárója és szenvedést szül. Fájdalmunk lehet: ha elveszítjük azt, akit szeretünk, ha elhagyatottak, ha magányosak vagyunk – ha fizikai fájdalmaink vannak. Iszonyú fájdalmak bennünk – gyötrődik lelkünk, szívünk, – belül mardos a kín.
Bár az idő a sebeket begyógyítja, fájdalmaink bennünk maradnak, vagy elmúlhatnak. Arcunkra jeleket, rajzokat fest a fájdalom. Rejtett gyötrelmek, kínok - szemünkből könnyek, szívünkre fájdalomcseppek hullnak. A fájdalmaink nehezen, vagy egyáltalán nem múlnak el, de elgondolkodtatnak bennünket, szenvedünk, de más emberré is formálhatnak.
Együtt érzővé, megértőbbekké válunk.

1 megjegyzés: