2015. január 27., kedd

.kaktusz - Mikor felébred ...



.kaktusz
Mikor felébred …

Tudod arra gondoltam,
mikor a szeretet
a mély téli álmából felébred,
szemét dörzsölgetve, maga előtt
egy különleges, hibátlan tájat lát,
hogy találkozott csodával,
könnyen azt gondolhatja...
óvatos léptekkel elkezdi bejárni,
de, ahogy egyre megy tovább,
látható annál jobban,
hogy nem is különleges csoda,
hús vérből való ember a másik:
előkerülnek sorra
a kisebb nagyobb hibák is...
s van úgy, hogy láttukon
a szeretet azt gondolja,
még nem jött el az ő ideje,
mert az árnyékot meglátja
megijed,
és aludni téli barlangjába
visszamegy...
máskor van úgy is,
hogy a tökéletlenség ellenére
egyre csak éberebb,
bármit mutat a kép,
érzi a tavasza eljöttét:
folyton erősödik,
ha a hibákat látva
meg is döbben pillanatra,
az akadályt hamar megszokja...
közben talán észre sem veszi,
hogy az ő útja
egyre csak felfelé tart,
míg egyszer elér a csúcsáig, ahol,
ha a szembe lévő irányból
a másik is odaér, az csodálatos,
ott mindig süt a Nap ragyogva...
de az egyedül, a páratlan,
a szeretetet beárnyékolja,
akkor csak jég és hideg van,
a vele teli lélek is megfagy.

2015. január 22

1 megjegyzés:

  1. Nagyon szép - csak ismételni tudom magam. Nekem minden versedben egy csodát fedezek fel. Köszönöm, hogy ismét részese lehetek.

    VálaszTörlés