Nagy Csaba /Gyémánt/
Még egy kicsit
Még egy kicsit
a négy fal között,
bent a hideg szorult,
kint a február
tündöklő fényben
tavaszba öltözött,
s újra él.
Ébredne már a hang,
a buja cserebogár,
az alvó gyökér,
a rét esőre vár,
szívem is,
mint a kisgyerek,
mely sírva enni kér,
úgy remél,
de valamit mindig
elvisz az év,
belémmar,
s elhiteti velem,
egy tavasszal ismét,
ha újjá éledem is,
de öregebb lettem.
Békés gerliceként
fiatal lélekkel
ma is szólítnálak.
Hogy őszbeveszett
testünk, mint
a száraz ágak,
még egy kicsit
feledtetik velem
a tavaszi vágyak.
a négy fal között,
bent a hideg szorult,
kint a február
tündöklő fényben
tavaszba öltözött,
s újra él.
Ébredne már a hang,
a buja cserebogár,
az alvó gyökér,
a rét esőre vár,
szívem is,
mint a kisgyerek,
mely sírva enni kér,
úgy remél,
de valamit mindig
elvisz az év,
belémmar,
s elhiteti velem,
egy tavasszal ismét,
ha újjá éledem is,
de öregebb lettem.
Békés gerliceként
fiatal lélekkel
ma is szólítnálak.
Hogy őszbeveszett
testünk, mint
a száraz ágak,
még egy kicsit
feledtetik velem
a tavaszi vágyak.
Deres hajunkhoz már nem illik a vágy,
VálaszTörlésde annál fontosabb egy szerető barát,
Aki mindig gondol ránk,mert kell a vígasztalás.