Illyés Gyula
Ős tél
Villogóra szálkásul a
tócsa;
fagytól pöndörül a
falevél.
Pléhkemény az
elhagyott
madárijesztőn a
condra.
Semmi sem él.
Minden vacog.
Tócsa, falevél,
letört
ágfa ropogó hangja:
agyarcsattogás a láb
alatt. Ma
a tegnap puha bundáju
föld
elvadult ebként
harapna.
Arcütés a szellőnyi
szél.
Valahol kitört:
árad vissza felénk
csaholva-visongva
ősvad, jégkorszaki
csorda.
Ablakon kivül minden
e lét-előtti tél
foglya, rabszolgai
sorsra.
Minden vacog.
Kályha hüsége hátamig
ér.
Király vagyok,
kitartóan, palásttal
kevélyen.
„Szabadok!
Mindnyájatok
képviseletében!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése