László
Csendbe burkolt
tavasz
télbe borzongó kikelet szárnyal,
esik, rügyek szakadnak el az ágtól.
A fák meghajolnak az éji szélben,
ablakunkra jég vert kopogást,
de senki sem érkezett…
Elfordultunk emlékeinktől.
Kiürültél…
egyetlen név csupán,
testedbe szorult gondolataid
pusztítják lelkedet.
Fogcsikorgatva álmodod a holnapot,
de magas a hegy és mély a szakadék.
Kapaszkodsz - zuhansz…
akaratod lebegni képtelen.
Eső táplálja az életet,
ha apad megtorpan minden.
Lassan elszárad,
s vár türelmesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése