Válóczy Szilvia
Kevés vagyok
Ítélt a föld
felettem…
Minden zöld,
Minden virág…
Tavamba rejtem
keservem,
Elhagyott a világ,
Az a világ, mely
kezem fogta
Ha fájdalom marta
Megkeseredett szívem.
Csuklómon folyik a
vérem…
Kevés vagyok…
Mit ér a szó…?
…a való…?
Bennem hamvad…
Lelkemből a vad
Angyallá hiába
szelídült,
A dobogó mindenség
itt belül
Magamra hagyott…
kihűlt.
Testem fázik…
Pedig bőrömön
A forróság játszik
Lázálmokat.
A lét szánva látogat,
Elárult holnapok…
Szívem sodortan
kattog.
Már kevés vagyok…
Haldoklott lelkem
Az a szél fújja,
Mely sosem ígért, s
dúlva
Sodor, és én hagyom…
Tenyerembe temetem
arcom,
Szívem egyetlen
karcolat
Általad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése