Szokolay Zoltán - A révnél

Szokolay Zoltán

A révnél

Éjben kihúnyó szikrák kévéjétől is
külön, csak egyedül tehettem meg
felizzástól ellobbanásig ennyit, belső
energiámból míg futotta, ha ugyan futotta,
s a magam pisla fénye volt, amit olykor láttam,
nem egy másik, társaitól szintúgy elkülönült
távoli lény hologramja csupán.
Szeretek valakit, szeret valaki - ezt is jó volt
vélni, akár ideiglenesen, bizonytalanul,
miközben egyedül szálltam tárt karokkal,
szívvel, szemmel, szájjal és tudattal,
nyílegyenesen, semmihez se viszonyíthatóan,
a többségtől eltérő, erősebb összpontosítással,
hogy észrevegyem és megjelöljem a homogén sötét
anyag legvégét, elődeim által kilyuggatott hártyahatárát.
Ehhez kellettek a versek, csak ehhez, hogy
lássam a láthatatlant, halljam a nem hallhatót,
felejtsem a felejthetetlent, csak Tehozzád maradjak
hűséges, egyetlen túlvilági olvasóm.

(Andante spirituoso)