Füst Milán - Intelem

Füst Milán

Intelem

Ó rég’ idők ajtója: emlék!
Betenném az ajtót, – pihennék!
Ó múltak hamvadó hamva!
Ó múltak elalvó tüze!
Ó én életemnek kesernyés ize!
Akit szerettem, rosszul szerettem,
Akit szerettem, hiába szerettem,
Barátaimat mind megúntam,
Sokat beszéltem, mit se szereztem…
Ó régi éjszakák emléke, – unalmas
Éjszakák fájó emléke, – nyugalmas
Semmittevés gyötrő emléke, – fájdalmas
Üldögélés undok hatalma:
Ó én életemnek egyetlen tartalma!
Diák vagyok én még most is,
Egyedül élek, mint a kóró most is…
Minek is annyi szó? Légy lelkem hallgatag
S konok, magadbamélyedő, akár a rab,
Kit mélyen sért a napfény is, hogy él,
De majd elvégzi ő és nem beszél…
A sírodat is hagyd tehát. Mi gondod erre?
Taláncsak elvégzed majd te is valamerre.