Turza Sándor - A lelke, vagy a szavak

Turza Sándor

A lelke, vagy a szavak

Épp a minap ütött szöget
a fejembe egy gondolat:
Mi hal meg egy költőben előbb,
a lelke, vagy a szavak.
Enni kér, ha nem ír is,
mosolyog és beszél,
a lelke hal meg, vagy hallgatni vágyik?
Hallgattam csöndben
magamat, gyertya pislákolt,
csendet lopott szobámba a fénytelenség.
Nem éreztem úgy, hogy nincsen tovább,
nem éreztem, hogy itt elég,
azt éreztem, ha sántán, bénán, vakon,
akkor is menni még.
Mi hal meg a költőben,
talán a vágy, talán a vélt, vagy valós igazság?
Összeroppan a szíve, talán kiürül a feje,
talán lelkébe nem fér már madárdal?
Azt hiszem akkor, mikor nincs jóban magával.
Mikor arcára az élet tükre árnyékot vetít,
csak mutatni vágyik azon túl,
de nem éli meg a kínt.
Mi hal meg a költőben?
A gondolat,
mely lefektet hegyeket, porból emel várakat.
Igen, meghal a gondolat,
ami kenyeret ad, amitől maguk
bucskáznak papírra a szavak.
A költő él, a költő marad,
magába temeti a sok gyönyörű gondolat.