P. Pálffy Julianna - Soha nem volt ...

P. Pálffy Julianna

Soha nem volt …

Soha nem volt jogom ébredni melletted,
nem láthattam reggel a szemedet,
nem fordulhattam feléd lágy mosollyal,
hogy megtudjam, milyen lesz a nappal.

Álomból, álomba ringatott a gondolat,
együtt ébredni, egy puha takaró alatt,
kettesben meginni a kávét Veled,
mindennap átélni, érezni a szerelmedet.

Nehéz volt lemondani erről az álomról,
a szívemben fájdalom, keserűség tombol,
nem kettőnkre, az életre haragszom,
nem érdemeltük meg, hogy minket ostorozzon.

Nem bújhatok el, fájdalmam eltakarva,
nem sírhatok szabadon, a válladra borulva,
ha találkozunk, a mosolyom szereted látni,
keményen tanuljuk, mit jelent a szó: várni.

Várni a véletlent, a gyengéd pillanatot,
várni a percet, mi gyönyört adhatott,
várni egy édesen puha csókra, ölelésre,
de az álomból ébredni kell, feledésre.

Miért nem álmodhatunk napot, holdat, csillagot,
a végtelent, a messzit, a máról átfutó holnapot,
színes tündérvilágot, benne egy boldog párral,
hol nincs bánat és könny, csak vidám madárdal.

Felejteni nem akarok és nem tudok,
fájdalommal bénítanak az éjszakák és nappalok
ha a szemedbe nézek, ott magamat látom,
Te is szeretsz, ez a szerelem nemcsak álom.

Talán - egyszer majd megérdemeljük,
hogy a reggelt közösen ébredjük, de az,
már egy másik élet, újra kell születni
ahhoz, hogy szerethesselek Téged.