Török Sophie
Van ez olyan édes…
Este van, multat
idéző gyóntató
magány, itt ülök
magamban, kicsi
kékselyem bluzocskán
öltögetek, ügyetlen
ujjaim türelemmel
próbálják kibogozni
cérna és tü
komplikált viszonylatát.
Ha magamért sohasem
sikerült, uj tudományt
tanulok Tündérkém
kedvéért. Kis kékselyem
holmi, holt anyaga
felidézi előttem
növekvő formáinak
eleven édességét.
Villog a tü, szivem
meleg lesz, már látom élénk
szemeinek ragyogó
mosolyát. Öltök és bontok
és öltök, – ügyetlen
büvész! az éjszaka
hosszu. Leánykám nagy
lesz és szép lesz
s mi hervadó arcomhoz
fájdalmasan rikoltó:
a selyem ünnepelni
fog, ha gyenge
sziromarcához érhet.
Szép lesz!
Nem tudom – kinek?
Nem tudom nem tudom!
– de szivem
meleg és békélten
alázatos.
Mindegy már, mi volt,
s mi hiába
hullt, – fecsegő
multam csukódj be!
Van ez olyan édes
mint a szerelem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése