Ódor György - Korai ősz

Ódor György

Korai ősz

Öreg, már szabad lelkű ősz, fáradtan
terül rám, halkan gyengülnek a fények.
Míg nyár volt, a meleg ellen lázadtam,
ma bicegősen, megfontoltan lépek.

Megpihenek a kirakatok előtt,
nézegetek gőgös próbababákat,
akiket diadalviasszal benőtt
az új örök szépség, hazug szavával.

Sárgöröngyök a felbontott utakon,
köztük üresség, mint védelmi árok.
Rágyújtok. Csak ezt az időt múlatom,
s kinevetek egy óriásplakátot.

Szállingózó levelek az estében.
Most bújnak elő fészkükből a ringyók
és billegnek a koldusok helyére.
Ahogy emlékszem, ez nyáron is így volt,

mégis szomorúbb, a kocsmák csendesek,
mi sírunk csak fel és nem a hegedű,
régi szelek újra felmelegszenek
bennem, dúdolgatok egy dalt egyedül.

Nem fázom. Valami mástól didergek,
mint a rab, kis cellája sötét sarkában.
Talán ezt az őszt érzem idegennek,
hogy fojtogat ölelő két karjával.