Váci Mihály
Ősz
A fecske az égbe
nyilalt,
mégis a szívbe hasít.
Az égen a kékszinű
dal
könnyű búra tanít.
Zizzen. Valami
közeleg,
s valami távolodik.
Szíved a hűs delejek
közt remeg,
ingadozik.
Állsz suhogó szárnyak
alatt,
szíved a tenyereden.
Sóhajtsz. - Hova
állj, ha maradsz?
s ha mégy, milyen fény
fele menj?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése