Kováts Péter
/Skorpió/
Fohász a szerelemért
Százszor halok meg,
és százszor támadok fel
és mondom únos untalan
mint buddhista szerzetes az imát:
„Egyszer az enyém leszel."
Egy percre, egy múló pillanatra,
mert több nem is jár.
Egy percre, egy múló pillanatra
‘számomra egy örökkévalóság.
Egy percre, egy pillanatra,
még a szemedbe nézhetek,
Egy percre, egy pillanatra,
együtt lehetek VELED!
Egy percre, egy múló pillanatra,
az idő mégis megáll,
Egy percre, csak! Egy pillanatra,
átölelhetlek talán, és csókod,
csak egy percre,
és százszor támadok fel
és mondom únos untalan
mint buddhista szerzetes az imát:
„Egyszer az enyém leszel."
Egy percre, egy múló pillanatra,
mert több nem is jár.
Egy percre, egy múló pillanatra
‘számomra egy örökkévalóság.
Egy percre, egy pillanatra,
még a szemedbe nézhetek,
Egy percre, egy pillanatra,
együtt lehetek VELED!
Egy percre, egy múló pillanatra,
az idő mégis megáll,
Egy percre, csak! Egy pillanatra,
átölelhetlek talán, és csókod,
csak egy percre,
leheletként enyém,
és tüzel a múló pillanat,
Tovább, tovább, még tovább!
Az álom elragad,
és elragad a vágy.
Rózsaszirom tested,
karomban pihen,
Csak! Egy percre,
Csak! Egy pillanatra!!!
S már nem álmodom tovább.
Mert hideg a csend közöttünk,
súlyos, néma, elutasító! Csend!
és tüzel a múló pillanat,
Tovább, tovább, még tovább!
Az álom elragad,
és elragad a vágy.
Rózsaszirom tested,
karomban pihen,
Csak! Egy percre,
Csak! Egy pillanatra!!!
S már nem álmodom tovább.
Mert hideg a csend közöttünk,
súlyos, néma, elutasító! Csend!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése