Szomorúfűz - A felszálló homályban ...

Szomorúfűz

A felszálló homályban ...

 https://www.youtube.com/watch?v=p3WAnNVuzsw

Százszínű kékség – az azúrkéktől a szürkén át. Az őszi kertek érettsége, aranyló színeivel. Esőverte, hulló levelek: a hervadás folyamatában. Múlékony illatár, kesernyés füstgomolyag a homályos párában. Emlékek: színek, fények, árnyak az ősz nyugalmában, a bűvös, titkos elmúlásban. Fény és árny játszadozása, a lángok derengő léte – az esték meghitt gyertyafényeiben.

A ködben olyan titokzatossá, felismerhetetlenné válik minden. Egyformák a fák, a házak, az ablakok, a kapuk. Bolyongunk és nem tudjuk, hova is lépjünk be.

A szobák mélyén csend honol, álomtündér álomport szór a szemekbe. Az élet történései suhannak el mellettünk.

Későn oszlik a köd a felszálló homályban merengő sugarak közt.

Párás, esti levegő, harmatgyöngyszemes hajnalok. Az ősz áldott termékenysége, a Föld rejtett kincseiben. Lebegő párák a légben, - szelíd, méla emlékezésben.

A szívek, a lelkek szárnyalása az őszi illatokban.

Ficzura Ferenc - Csak ősz jött

Ficzura Ferenc

Csak ősz jött

 https://www.youtube.com/watch?v=hKOOeOtuRrw

Lélekkapocs összetett szó.
Hallottam már nem is egyszer;
öleléssel múlhat bánat,
dacolhat a tél-hideggel.

Harmatfelhő fürtje hasadt,
bús színekkel fest ma az ősz,
szívritmusunk egyként akad,
ó, búbánat, kéretlen jössz.

Sors lapjain miként állhat,
éltet még a gyönyörtavasz,
vár-e frissen vetett ágyad,
szívritmusunk meddig akad?

Osztoztunk rosszban, akartuk
holnapunk, a vágy nem csitul,
csak ősz jött a tél-hideggel.
Bennem izzó parázs lapul.

Siktár Éva - Halálközeli élmány

Siktár Éva

Halálközeli élmény

Hogyha egyszer megérint a halál,
szelével a szemed közé fúj,
elönti a lelkedet a talány,
szép énedet, mindent, tör és zúz!
Csont sovány kezével kapaszkodna beléd,
vigyorog a két szemed közé!
"Elkaplak" és hadonászik feléd
futsz, menekülsz, ne jöjjön többé!
Óvatosan lépkedsz már az úton,
hátranézel nem követ-e Ő
félsz, ha gondolatban rövid múlton
gondolkodsz, csak ne jöjjön elő!
Nem kell félni, azt diktálja agyad,
igen, de ezt könnyű mondani
izgága, s a helyén sose marad
áldozatra vár már holnap is!
Elodázni, eltudod még csendben
orvosod Ő segít, csak figyelj!
akkor leszel igazán majd rendben
ha a virág kertedben kikel.
Langyos szellő simítja az arcod
nem jön el még, nem jön érted Ő
nem hallja még a remegő hangod,
ne félj, csak a sötétségre jő'

.kaktusz - A szeretet kapcsolat

.kaktusz

A szeretet kapcsolat

 https://www.youtube.com/watch?v=66ExzvSf_c8

Tudod arra gondoltam,

ha az ember az utcán sétál,

nagyon szép kerteket lát,

láthat olyat is,

amelyikről rögtön észrevenni,

hogy a kert gazdáját

szeretetkapcsolat fűzi

a kertjéhez,

kedvéért hajnalok hajnalán ébred,

megöntözze, mielőtt a Nap felkelne,

mielőtt tüzes sugarával átmelegítené,

még a végül kiégetné,

az ilyen kertésznek nagyon fontos,

talán életében a legfontosabb a kert,

a színpompás virágai,

ha egy is elpusztul közülük,

halála komoly szívfájdalmat okoz,

mert gyönyörű a kertje,

megtetszik sokaknak,

meg is irigyelik,

sokan próbálnak hasonlóra szert tenni,

de hiába minden,

ha a kertész nem a kertjéért ébred,

soha sem lesz olyan ragyogó,

bámulatra méltó,

mint az a másik,

mint az a különlegesen szép,

ilyen kert

két ember között a szeretetkapcsolat,

kert, amelyik csak akkor ragyog,

ha a két léleknek ő a legfontosabb,

olyan hatalmas az a kert,

aminek megosztva,

kettő a tulajdonosa,

két fél az egész,

amit kettőnek, kétfelől kell gondoznia,

ápolnia, locsolgatnia,

róla a kártevőket elhessegetni,

mert egy ember egyedül nem győzi,

ha az egyik oldal ápolatlan,

a károkozók mindenhol elszaporodnak,

de ha mindkettő azzal ébred,

ha mindkettőnek legfontosabb a szeretet,

akkor meghálálja az a virág,

elhervadni nem fog, míg a világ-világ.

2009. november 24.

Pócsa Józsefné - Évforduló

Pócsa Józsefné

Évforduló

Édesapámra emlékezem

Egy téli hajnalon elbúcsúztál
Majd betegágyadhoz hívattál
Drága kezeddel búcsút intettél
Csak mosolyogtál és elmentél

Anyám fogta kezed, simogatott
A fájdalom éles tőrként hasított
Csókolta verejtékes homlokod
Könnyével lemosta fáradt arcod

Fiad lecsukta könnyes szemed
Ordít a fájdalom, zokog a csend
Imádságunk az utadon elkísért
Még szép lelked a mennyekbe ért

Istennek átadták megfáradt tested
Egy fénylő csillagon fent a helyed
Onnan néz le ránk két szép szemed
Édesapám, Te jóságos, Isten veled!

Szokolay Zoltán - Hazamennék

Szokolay Zoltán

Hazamennék

Arany János Uram-bátyám (1869) című négysoros versére

"URAM-BÁTYÁM"

Férfi-korom végefelé máris,  
Hideg nekem a delelő nyár is, 
  Koravénség hava ül felettem:  
Mind a világ "ura-bátyja" lettem.
*
Férfi-korom végefelé máris,
mennyi is van? kétezertizenhét,
villogtatja fényeit a nemlét,
nyárizöldet, kéket, őszisárgát,
nincs már vágyam, csak egy régi emlék
zötyögtet, mint ócska vicinális,
s ott, ahol a szerelmük kínálják
karcsú lányok, múzsák, úti dámák,
nem állok meg, inkább hazamennék.

Hideg nekem a delelő nyár is,
mint jégzselé makacs gyulladásra,
nincs bennem a régi csakazértis,
morzsányi se maradt a poézis,
szögön lóg az egérrágta táska,
liberális vagy illiberális,
nem csalogat se New York, se Párizs,
csak itt Pesten vagyok megtűrt vendég,
de innen is inkább hazamennék.

Koravénség hava ül felettem:
elvesztettem igazi hazámat,
ez az ország nekem ismeretlen,
viharos volt a huszadik század,
átsöpört a huszonegyedikbe,
könyvlapokra vagyok kiterítve,
onnan nézek most égi habokra,
hová úszott tőlem Nagyszalonta,
nem találom, pedig hazamennék.

Mind a világ "ura-bátyja" lettem,
balga voltam, hébe-korba boldog,
üres a tér, hidegek az esték,
madár pottyant vasfejemre foltot,
nem hiszek a jövendölésekben,
ördög tudja, holnap mi jöhet még,
nem pillantok előre, se hátra,
Arany János az útját bejárta,
nincs akihez innen hazamennék.

Tóth Edit Magdolna - Ősui sugallat; - Szélvihar

Tóth Edit Magdolna

Őszi sugallat

Ihlettem szavad
Versed lelke képemben
Nyert új értelmet

Szemügyre vettem
Látomást adok fáim
Lobonctalanok

*

Szélvihar

szembeszegülő
eget panyókára vet
főn-fűtött idő

Végh Sándor - Az ősz aranyba öltözött

Végh Sándor

Az ősz aranyba öltözött.

https://www.youtube.com/watch?v=dNAHA1M0Sac

Kő és föld, sárguló zöld,

felettem világlik a hold,
taglózó döbbenet a szó, félelem szelek zúgnak
és csak szavak, melyek kék égbe hamvadnak,
súgva int csillagívet holnapomra…
de a múltba bepillanthatsz!
Milliónyi arany emlékpor hullik karomra,
a nap végre arany, régmúlt fájdalom
ég fénytelen lámpaként…
- fecskék csacsognak-; végtelen remegés a mért idő,
suttogják egymás közt az elmúlt nyarat,
ellibbentik az emlékezés édesfehér függönyét.

Lent a kertben sok virág; álmai szállnak napokra,
tündérekről mesél, hócsipkeként hallgatva be a tájat,
hisz elmúlt már a nyár, vörösbe öltözött minden ág
és gyűlnek az emlékek. Bár kezeim közül kicsúszik a csend,
mondani kéne újra és újra; élj még világ!
Ám ott lapul a szívbénító üvöltés, ne csak a keresztet vidd tovább,
még van, ami mutatja a végtelen időt, nevess, ha fáj is,
akkor is ölel magába egy tüzesajkú fénylehelet, mert tiéd a múlt.
A Föld kohójával hímzett forráskövek: egyszerű emlék!

Meg előtted még a jövő, némán hullanak pihe-puha vágyak
csak kicsit halkabb lettél már, hóesés tengere hullámzik eléd,
nem kiabálsz oktalan dolgokra,
sóhajok lebegnek imbolygó gyertyafényként,
érted a vihart, a tavaszt, a szél, meg az eső,
a fagy forgácsai szapulnak, érzed a lobbanó tovafutó nyarakat;
melyeket cseppkőfátyollá szelídítik a fényes lelkek sóhajai.
A bot kezedben néha csak az idő, mely sokszor szobrászkodik,
játszik az énnel, hogy ne légy egyedül,
árnyékleplek mögül ugrásra készen,
segítségért kiállt a világ, ám vár még rád ezer virág,
majd ébrenlét álmodást árnyékol a párás telehold,
nyitott szárnyakkal repül a főnix madár,
lángokba hullva halna már, de álmos az éjpillangó!

Ki, miként kóstolgatja az ölelő angyali simogatást, mindegy.
Kék lagúnák kertje ez, csillagokból hulló hó hullik arcomra,
sejtelmes szép pillanat repül megcsalt mozdulatokkal Rád.
Az égben lebegők csarnokán minden angyal szárnyán
fut tova egy gondolat és arcul üt a csend!
Hallgatom…, hallgatom miként percegnek éveim gondjai mögöttem,
elnyelnek fénykérdések,
- s várom, hogy az öreg tölgy felettem mikor mond mesét-,
fázósan ölel a süket éjszaka, tücsök zenél kölcsönharmóniát belém;
napfényből lesz azután, s ott tündöklik egy felhő peremén!
Az idő rólad mesél!

Szeles Csabáné - Őszi dallam

Szeles Csabáné

Őszi dallam

Lombkoronát ringat a szél, belekap az ágakba,
Lelkemben új dallam zenél, komponálja vágyamat.
Hűvös, nyirkos hajnalon ébredező városok,  
Emberek szemeiben rejlő szerelmi zálogok.
Csönd szavai zengnek, dobpergés dacára,  
Hangulatos prizmát megtörtő fény sugára.  
Aranysárga, rőtt vörös, rozsdabarna levelek,
Legszínesebb évszakunk, csodás őszi szekere.  
Keringőzve szél dacol, nem kímélve, rombol  
Szárnyaszegett vad viharként, tombol.

Németi Csaba - Séta a ködben

Németi Csaba

Séta a ködben

https://www.youtube.com/watch?v=yfvQS6fzhdc

A természet fáradt lehelete
Fehér takarót fútt a tájra.
A fátyolfehér lepel
Nedves cseppeket szórt szét.
A kandeláber homályossárga fénye
Aludni készült.
A tér egyetlen csillogócseppben
Fényesedett.
A barnult avarszőnyeg csendesen
Sírdogált.
Nedves szőrű fekete puli ugatása
Ébresztette a tájat.
A zsarnoki köd nem engedett
A szunyókáló csöndből.
Hajlott hátú öreg botorkált a téren
Ernyője volt botja.
Füttyentett.
A kis apró teremtmény boldogan
Nyaldosta cipője orrát.
A fekete ruhás vénember világított a ködben,
Kezével lassú ölelő mozdulatot tett.
Mintha simogatná a fehérséget.
Emlékek éltek a burjánzó ködben.
Felesége volt ott patyolat selyemben.
Komótosan lépkedett tovább.
Meg-meg állt, úgy érezte szereti őt a köd.
Ő és a tejszerű párafelhő mindig
Egyek voltak.
Sietés nélkül haladt
Varjak károgását hallgatta.
Ez a hang időtlenséget jelentett számára
Múlhatatlanok voltak a mulandóságban.
Ment.
Kutyája boldog vakkantásokkal követte.
Nem akart megállni
Belsőjét, lelkét átjárta fehérség
Hirtelen hátravágódott,
Karjaival magával rántotta
A levegő fehér lepedőjét kutyája mellé feküdt.
Emberek mentek el mellette.

Vadrózsa - Soraimba zárlak

Vadrózsa

Soraimba zárlak

Nem mosolyognak rám most a sorok,
sorsomat rejtő betűhalmok.
Feszült sóhajok a felkiáltó jelek előtt.
Fájdalmat hordozó betűrengeteg
kerget rendületlenül,
gyászba öltözteti gondolatom.
Itt egy néma pont: véget ért egy élet,
szívembe maró kijelentése a halálnak.
Kérdőjelek rajzolódnak kétségeimben:
csillag- tengerek között érezhetem apámat?
Viaszillatú lett a perc, temető a múlt.
Jelentéktelen most az idő.
Újra felsírt gyermeki énem itt belül,
ismétli önmagát az érzés.
Mélyen magamhoz ölelem az ÉN csöndemet:
apám megtaláltalak benne.
Könnyeimben eléd engedem lelkemet,
eljut hozzád, amíg átöleli a végtelent.

Megjegyzés: (apukámnak)

Válóczy Szilvia - Magányom elsodort ...

Válóczy Szilvia
Magányom elsodort...

https://www.youtube.com/watch?v=PjPRD128Kr8

Magányom elsodort,
Rongy lett életem.
Fáradt testem zokog,
Mert elhagytál engem.

Elhagytad szívemet,
A nagy szerelmemet,
S csak fájdalmat hagytál,
Mely issza véremet.

Bár boldog lennék,
Mint az, ki nem fél,
De szívem beteg.
A végzet jön felém.

Szavam esdve szólt
Hangom rejtekén,
Ha néha halk is volt,
De mégis mert szegény.

Most körülvesz az este,
Csillagok, s a nagy fekete
Fellegek tánca rémiszt.
Hát, aludni kellene!

De nem tudok,
Mert szívemben égsz,
A mosolyod bája,
S ahogy az, szemembe néz.

Fáradt vagyok és éber,
Egyszerre jó és rossz.
A hazugság szabadon jár,
Kísérti a gonoszt.

Morajlik a csend,
Itt lüktet a fülemben
Elhangzott szavad,
Tiltó és képtelen.

Hisz szíved adtad,
Egykor fogadtad
Szerelmed zálogát,
Mely még érző talán.

S csak várom a percet,
A nappalt, az estet,
Hogy rémisztő álmom,
Végre alkonyba szálljon

Szakáli Anna El nem mondott

Szakáli Anna

El nem mondott

El nem mondott versek fejemben,
meg nem hallott szavak fülemben,
el nem dalolt énekek szívemben,
elmaradt simogatások kezemben,
el nem járt táncok lábamban,
ki nem mondott dicséretek számban,
jöjjetek, amíg lehet,
éljünk egy szebb életet.
Tisztafényű lélekkel
Ha kék az ég, és a fény
tiszta, mint a lélek,
a boldogság közel van,
csak nyúlj érte, eléred.

Ha a lélek tiszta fény,
édes derű leng körül,
nézz társaidra, veled
mindenki együtt örül.

Ha társaidra nézel,
szemük tükrében látod,
mit annyira kerestél,
egy csöppnyi boldogságot.

Ha meggyötört az élet,
és fárad lelked fénye,
öröklét nyugalma vár,
angyali dicsőségre.

Szigeti Miklós - Őszi borongás

Szigeti Miklós

Őszi borongás

https://www.youtube.com/watch?v=4KTwRZuFtH0

utcák szövetén
rozsda-foltos minta kél
ahogy fújja szél

annyi levél ring
rozsdásan, gyengéd szellő
lép az avarban

csönd kél a fákon
múló levél-pillanat
épp szakadnának

nedves aszfaltra
tapadt levelek között
óvatos léptek

egymást leverve
mindenfelé libbennek
platánlevelek

hirtelen jött szél
holt levélfátylat borít
a sírkertekre

Pataki Glica - A hősök

Pataki Glica

A hősök

Ott távol a kéklő messzeségben a juharfák lombjai között, piroslik a reggel. Mintha az erdő égne, magasodnak a lángok. Nem érezni a füst szagot, nem hallani a fák jaját. Elérte az utolsó leveleket, fönn a csúcson. Már a hegy mögött is izzik az ég. Közeledik az ősz. A gesztenyefák leveleit körbe hervasztotta a rozsdabarna, fehér foltokat tett rá a betegség. A Nap tüze kialszik hirtelen és mindent elfed a sárga szín, magasan fenn jár az égen. A tenger hullámai csíkozzák, fodrozzák a vonuló fellegeket. Felhőkből született hajók közelednek, balról.
A fuvallat leáll, nem mozdulnak a fák levelei, hang sem csendül, meghalt a világ. Festmény született a démonos éjszakából. A gyönyörű színek társakra leltek, egymás mellett csendéletté lettek. Megszületett, az egyszeri, megismételhetetlen reggel. A holnap az oly messze még.

 (Bolyongó lelkek …)
Forrás: https://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/100619

Szomorúfűz - A nyugalom isteni csendje

Szomorúfűz

A nyugalom isteni csendje

 https://www.youtube.com/watch?v=UxmjmCWF4t4

Az este hirtelen tör ránk.

Gyertyafény libben a falon, árnyakat rajzol a homályban.

Alakok nőnek az ablakok mögött, összeforrva a sötétséggel.

Dallamok lebegnek meghitten.

A horizonton kél a Hold, s körötte a csillagok.

A zsibongó élet már elcsendesedett, elpihennek a nappal gondjai.

Nyugalom száll a szívekre, lelkekre.

Álmokban szárnyalunk a hajnal felé, az ébredésig.

A szépség, az árnyak és fények, a nyugalom isteni csendje.

Árnyak osonnak a felhőkkel,

sóhajok szállnak nyugtalanul,

a nappal gondja fáradtan pihen

A lámpák sorban kialszanak,

az óra visszhangosan jár,

hullámzunk az idő csöndjében

Csönd borul ránk az éjszakában,

virraszt a Hold az égi udvaron,

körötte csillagok sziporkáznak,

az álom tündére ringat, átölel,

sodródunk az örök végtelenben

https://www.youtube.com/watch?v=Osf9L2YBx-w

Nagy Ilona - Kóborcsillag ...

Nagy Ilona /pirospipacs/

Kóborcsillag...

Ma megint, a Hold vigyáz rám,
félt, mint azt a csillagot,
mely a bársony ég határán,
éj sötétjén átragyog.

Égboltunk a csendpalástján,
három apró fényt nyitott,
alul kifli, ezüstkincstár,
fönn, esthajnal' csillog ott.

Kettő közt egy apró lámpa,
árnyékezüst, halovány,
kóborcsillag, árva, mint a
szakadás egy tüllruhán.

Együtt vannak, szépen, sorban,
- mégis mind csak egyedül -
egymás fényét nézik szótlan...
- sóhajszellő hegedül –

Szalay László - Érezz meg

Szalay László

Érezz meg

Érezz meg
Elesett vagyok
Szólíts meg
Félelmet hordozok  
Úttalan, időtlen  
Az eltévedt vágy  
Tornyában  
Sötét falak közt  
Királylányt rejteget
A lángtorkú sárkány  
Érintésed
Menekvésemre váltsd  
Halld meg  
Bilincs-magányom  
Köd-szitált  
Örvénylő gondolatát
Egyetlen kézfogás, jaj  
Szabadulásomhoz  
Nem kell más  
Hadd legyünk együtt  
A legelső felsírás

Kandrács Róza - Ragyogás az őszben

Kandrács Róza

Ragyogás az őszben 

 https://www.youtube.com/watch?v=Bjf-L3-iiBE

Az égen ragyog a nap,
de gyengék már a sugarak.
Fákról lassan lehull a levél,
itt van az ősz, itt mindenképp.
Szellő lebben, lélek száll
vágyó szerelme után.
A kispadon megpihen,
s csendesen elmereng.
Álmairól, vágyairól,
elfeledett tegnapokról.
Eljövendő holnapokról.
Messze tűnő fájdalmakról.
Kifakuló szép szavakról.
Jó lenne még újra élni,
szerelemben elmerülni.
Lelked ifjú még talán,
szíved vágyik új után.
De az évek lassan
szállnak,
Elkerülnek már a
vágyak.
Elfelednek csendesen,
hó fehérlik fejeden.
Eljön a tél, s betakar,
mint virágot s avart.

Fazekas Miklós - Elveszett pillangók

Fazekas Miklós

Elveszett pillangók

Önfeledten táncoltunk

A fényben,

Majd a haloványszürke

Éjben

Ajkaink, s útjaink lassan

Kettéváltak –

Valahogyan ( nagy titokban)

Vége lett

Az  álomkönnyű Nyárnak…