Szuhanics Albert - Lennék szél

Szuhanics Albert

Lennék szél

Lennék a szél,
szikkadt mezőkön
rohannék bőszen,
nyárban és őszben...

Mígnem rád találnék,
s kőszoborrá válnék,
majd ott az út szélén
lennék szelíd szél én.
 
Simítanám orcád,
s azt a formás formád,
szoknyát emelnék,
mindent meglelnék...

Lennék a szél,
aki beszél
füledbe édesen,
dalt dúdol mézesen.

Maradnék veled még,
utánad is mennék,
mi mást is tehetnék?
Én ilyen szél lennék...

Lennék szél,
mely bárhol megél,
hazája végtelen,
s nem mennék mégse', nem!

Ki csak akkor szabad
ha melletted marad,
én nálad lakoznék,
s friss levegőt hoznék...