Szomorúfűz
A
nyugalom isteni csendje
Az este hirtelen tör
ránk.
Gyertyafény libben a
falon, árnyakat rajzol a homályban.
Alakok nőnek az
ablakok mögött, összeforrva a sötétséggel.
Dallamok lebegnek meghitten.
A horizonton kél a Hold, s körötte a csillagok.
A zsibongó élet már elcsendesedett, elpihennek a nappal
gondjai.
Nyugalom száll a szívekre, lelkekre.
Álmokban szárnyalunk a hajnal felé, az ébredésig.
A szépség, az árnyak és fények, a nyugalom isteni csendje.
Árnyak osonnak a
felhőkkel,
sóhajok szállnak
nyugtalanul,
a nappal gondja
fáradtan pihen
A lámpák sorban
kialszanak,
az óra visszhangosan
jár,
hullámzunk az idő
csöndjében
Csönd borul ránk az
éjszakában,
virraszt a Hold az
égi udvaron,
körötte csillagok
sziporkáznak,
az álom tündére
ringat, átölel,
sodródunk az örök
végtelenben
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése