Berze Tünde
Érzelmek záporában
Bár nem tudjuk még,
de rég meghaltunk,
virítunk
földfelszínén, mint száraz kóró a tarlón,
s kénye kedve szerint
szertedobál minket a szél,
vágtathatunk álmai
után, sok boldogtalan ördögszekér.
Kigyúlt vágyaink
halálos tüzeket ébresztenek,
benne hamvad egy
jászolos gyermek, s glóriás anyja,
s egyre sorakoznak
sötét keresztek a mindenség hegyén,
hisz’ kardélre
hánynak minket megbolondult érzelmeink.
Minden kézfogásban
kétely szorul rút ökölbe,
minden lehunyt szemek
mögött felizzik a gyűlölet,
minden szóban kétágú
kígyónyelv halált sziszeg,
s minden szerelemben
benne lobog kárhozat tüze.
Mikor mellénk
költözik született nyomorúságunk,
ölbe ejtett kezünk
kitapintja a mezítelen embert,
kitisztult tüdőnkből
felhördül újszülött sírásunk,
s érzelmek zápora
mögött értelem fénye felragyog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése