Nagy Horváth Ilona
Folyó
Látni szeretném,
míg olvasol,
mint fakad mosoly
ajkad komoly-szép szegletén...
- az első
úttörő sorok.
Látni szeretném.
Látni szeretnélek.
megrészegít-e újra a
közeled,
tudom, hogy igen.
Nyomodban
háromszáztizenötmillió
koldus,
ennyit dobbant a
szívem.
Azóta. Hogy minden
csókban
neved harapom.
Elhagyott ösvény a
régi temetőnél,
fölötte tört ágú
platán.
Eldobott kő a parton,
ez is én vagyok.
Hidd el, ha képes
volnék,
elmondanám napjaim
egyszerű
pasztellszíneit.
Értek már mindent.
Nem voltunk se
szépek, se pár.
Fészekből kiesett
ázott madár,
kihez lehajolt az
égbolt
mutatva, léteznek
csillagok.
Gyűrt lepedő egy
motelszobában,
földre hajított
törölköző,
meztelenség,
tér,
ez is én vagyok.
Már jobbára csönd.
És álom.
Álmomban
csillagokból,
bogárzümmögésből,
megszövöm újra könnyű
takarónk,
s magamhoz markolom
ingatag szerelmed,
te folyton hullámzó,
végtelen
folyó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése