Németi Csaba
Séta a ködben
A természet fáradt lehelete
Fehér takarót fútt a tájra.
A fátyolfehér lepel
Nedves cseppeket szórt szét.
A kandeláber homályossárga fénye
Aludni készült.
A tér egyetlen csillogócseppben
Fényesedett.
A barnult avarszőnyeg csendesen
Sírdogált.
Nedves szőrű fekete puli ugatása
Ébresztette a tájat.
A zsarnoki köd nem engedett
A szunyókáló csöndből.
Hajlott hátú öreg botorkált a téren
Ernyője volt botja.
Füttyentett.
A kis apró teremtmény boldogan
Nyaldosta cipője orrát.
A fekete ruhás vénember világított a ködben,
Kezével lassú ölelő mozdulatot tett.
Mintha simogatná a fehérséget.
Emlékek éltek a burjánzó ködben.
Felesége volt ott patyolat selyemben.
Komótosan lépkedett tovább.
Meg-meg állt, úgy érezte szereti őt a köd.
Ő és a tejszerű párafelhő mindig
Egyek voltak.
Sietés nélkül haladt
Varjak károgását hallgatta.
Ez a hang időtlenséget jelentett számára
Múlhatatlanok voltak a mulandóságban.
Ment.
Kutyája boldog vakkantásokkal követte.
Nem akart megállni
Belsőjét, lelkét átjárta fehérség
Hirtelen hátravágódott,
Karjaival magával rántotta
A levegő fehér lepedőjét kutyája mellé feküdt.
Emberek mentek el mellette.
Fehér takarót fútt a tájra.
A fátyolfehér lepel
Nedves cseppeket szórt szét.
A kandeláber homályossárga fénye
Aludni készült.
A tér egyetlen csillogócseppben
Fényesedett.
A barnult avarszőnyeg csendesen
Sírdogált.
Nedves szőrű fekete puli ugatása
Ébresztette a tájat.
A zsarnoki köd nem engedett
A szunyókáló csöndből.
Hajlott hátú öreg botorkált a téren
Ernyője volt botja.
Füttyentett.
A kis apró teremtmény boldogan
Nyaldosta cipője orrát.
A fekete ruhás vénember világított a ködben,
Kezével lassú ölelő mozdulatot tett.
Mintha simogatná a fehérséget.
Emlékek éltek a burjánzó ködben.
Felesége volt ott patyolat selyemben.
Komótosan lépkedett tovább.
Meg-meg állt, úgy érezte szereti őt a köd.
Ő és a tejszerű párafelhő mindig
Egyek voltak.
Sietés nélkül haladt
Varjak károgását hallgatta.
Ez a hang időtlenséget jelentett számára
Múlhatatlanok voltak a mulandóságban.
Ment.
Kutyája boldog vakkantásokkal követte.
Nem akart megállni
Belsőjét, lelkét átjárta fehérség
Hirtelen hátravágódott,
Karjaival magával rántotta
A levegő fehér lepedőjét kutyája mellé feküdt.
Emberek mentek el mellette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése