Csősz József - Mindig kék az ég

Csősz József

Mindig kék az ég

Barátság párja a fény,
Nap élet tiszta egén,
S ha felhő fölé kerül,
Bízz, egyszer majd kiderül!

Sokáig itt élt bennem,
úgy érzem, elvesztettem
arcképes közelségét
fonálként én téptem szét.
Hogy történt? Talán tudom.
Emlékeim vallatom:
közbeszólt rég valaki.
Nem tudtam kimondani,
ne tegye, így nem szabad...
Nem olvasom már szavad,
pedig törődtél velem:
szépség vagy új gyötrelem
repült híroldalakon,
képeken, mondatokon.
Kezemen nincs bilincs, fék,
lehet kint derűs az ég,
versem most borúba vész,
félúton jár, még nincs kész.
Aztán egy jeles napon
kirepül ablakomon
fekete pillangóként
a gond, mely keres kis fényt
tavaszi eső után,
engedem, nézek bután,
némán is válaszolok
magamnak: barátságot
ápolni így nem lehet.
Feltűnik még a neved,
de a szó nem pillangó,
aminek érkezni jó,
aminek eljutni szép.
Már megfakult némiképp,
fekete éjbe eltűnt,
nem tölt be baráti űrt.
Vádolom most magamat,
célt vesztett tegnapokat.
Ha arcod rám is tekint,
évek mesélnek megint,
de tudom, vívódásom
lehull nagy hegyormokon.
Turul már nem lehetek,
szavaim keringenek,
átjutnak székelykapun.
Kérlek, hogy maradj tanúm,
s mondd el, hogy él egy barát,
ki már messzire nem lát,
de biztat szavaival,
lelke baráti ital.