Kamarás Klára
Napfogyatkozás
Miért nem szólnak
újra a szavak
csobogva, mint
sziklák között patak?
Nem kérek többé
aranytrombitát,
csak hangja legyen
bársony, vagy brokát
annak, ki felolvassa
verseim,
s születne bennem
gondolat, de ím,
lassacskán már a
nevem sem tudom.
Minden hiába,
ha gondolkodom,
csak képek bukkannak
fel, és előre
tudom, ez rosszabb
lesz jövőre,
ha élek még. Ugyan!
Ha elkerülnek
a csengő ritmusok,
minek örüljek?
És öröm nélkül már
minden hiába!
Mit kiálthatnék bele
a világba?
Hogy minden fáj, a
karom és gerincem,
hogy minden elmúlt,
mind, amiben hittem?
Kutyám ugat, mikor
felnéz a holdra.
Az ő dala. Nekem is
elég volna?
http://www.youtube.com/watch?v=lDXCEMEKTCw
VálaszTörlés