Szeitz János
Éltető emlék
Nyár volt,
gondfelejtő délután,
Míg fénylő csend
simult reánk,
Nesztelen, mint a
napsugár, egy
Cupido lebbent át a
szobán.
Szomorú arcodra
szelíd szép
Mosolyt hintett a
fénnyel ő.
Szerelemmel áldott
lett a csend,
S egy pillanatra
megállt az idő.
Amint ruhád puha
fodra
Köréd simult igézőn,
tova-
Szállt a pillanat, ám
egyé vált
Két egymásra váró
gondolat.
S itt vagy éltetőn
magamban,
Csontjaim puha
hártyáin,
Izmaiban és bőröm
hámján,
S véremmé váltál
oldhatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése