Fridli Zoltán - Hiányzol!

Fridli Zoltán

Hiányzol!

Langyos fuvallat lengeti meg szobám függönyét,
Hallgatom a hajnali fülemüle énekét.
Elábrándozok, magasztos fénye életemnek, rólad,
S néha, belém szökik, kedves, édes, bűnös gondolat,
Hogy tündéri mivoltodban lennél már velem,
Fognád kezed bársonyával két kezem,
Fenséges, lágy ölelésedben, válladra hajthatnám fejem.

Ha tisztítótűz ez által minket éget,
Szárnyaljuk be hát, a világmindenséget.
Nyári hajnalon, hallgatom fülemüle dalát,
Azon kapom magam, értem minden szavát.
E drága, ékes torkú madár is rólad énekel.
Soha, soha nem hagylak, bíz én el!

Hallgat a madár,

szomját oltja falevélen ülő harmatcseppből,
Szeretettől duzzadó szívem,

most vérzik ezernyi sebből.
Rádöbbentem, hiányod kőtömb súlyával nehezedik lelkemre,
Hiába dalol már eme kedves fülemüle,
Itt lennél, a TE egyetlen pillantásod többet érne!