N. Horváth Péter
Teliholdnál
Ezüst páncélt öltenek az éjszakai utak,
botladozó lépteimet csillagok csodálják,
oldalamon égig érő jegenyék a gyámfák,
Isten lajtorjái gyanánt húzva ki magukat.
Most volna szép eltévedni titkon és örökre,
énekelni csakúgy, halkan, ne legyek egyedül,
dúdolni rólad egy dalt, míg fölöttem kiderül,
de hogy mikor jön fel már, a Nappal nem pörölve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése