dr. Szeicz János
Nyáresti vers
Halványul a késő
alkonyi fény,
porszem sem csillan a
fénysugárban,
és hamvad már a
felhők parazsa,
de 36 fok van a
szobámban.
Felkúszott az alkonyi
égre
az első csillag, az
éj hírnöke,
jó pásztora is ballag
utána,
olvadt ezüstként
fénylik üstöke.
Erkélyen állok,
kezemben pohár,
enyhítő lesz tán az
esti szellő
remélem bágyadt
agyammal, s lesem
mozdul-e végre
felettem felhő.
Az álomvendég messze
elkerül,
az égen hulló csillag
tűnik el,
s a fényeken túl egy
távoli táj
emléke lelkemben
életre kel.
Hirtelen, ahogy a
nyári zápor,
hull rám
frissítőn egy másik távlat:
árnyakon túl, ott,
kézen fogsz újra,
hol az évek örökre
megállnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése