Ódor György - Párnámra virágot

Ódor György

Párnámra virágot

Tégy a párnámra egy szál virágot,
ily szépen lehessek álmatlan,
ha magam zaklatom bűneimért.
Többet miattad követtem el.
Fogd le a kezem, ne tudjam
homlokomra tenni lázasan,
lábaimat mártsd bele a fekete
halál forró szurkába, ragadjak itt.
Fordítsd ki a világból elmém,
ne tarts fénytelen boldogságban,
ha nincs több út az élvezetekhez.
Mindnek megfizettem az árát.
Zsugoríts be tizennyolc kilóba,
ötéves múltam bársonyába,
hol mosolyogtam, hisz öleltél,
nem ismertem éles baltádat.
Vághatnál új ráncokat rajtam,
elejétől a végéig, ismeretlen legyek
másnak, és főleg magamnak.
Törölheted, vedd a gondolataimat
s én viszontszülöm őket, szabadon,
ígérem, nem lesznek jobbak annál,
mint amikkel egész éltemben
bajlódtam, hogy megfeleljek.
Rossz logikámat ne kövesd,
én sem teszem a tiéddel soha,
mit kezdhetnék vele, hiszen
többnyire megmagyarázhatatlan.
Mint amilyen lehetek neked.

És most, miután lefekszem,
altass el, álmodjak egy rózsaszálról,
mely reményeim szerint ott van
mindannyiunk párnáján, illatosan,
hogy másnapra nyerjük vissza
irántad érzett bizonyosságunkat.