Fekete István
Április
(részlet)
A tavasz eleje jól
kezdődött. Sok esővel. Megmozdult a vetések és rétek világa, zsendültek a füvek
és fák, sárgult a gólyahír, és a békanemzettség zenekara már összetanult
muzsikával köszöntötte Szent György havát, …
A fák némán álltak az
éjszakában, és ágas ujjakkal a levegőt tapogatták, hogy kiterjeszthetik-e már
levélszárnyaikat, és virágjaikra nem hoz-e bajt a hajnali dér. Mert az idő itt
van már. A föld küldi az élet nedvei és erei duzzadásig tele vannak, de a
levegő még hideg, s így gondjai vannak a szegény fának. Merjen-e virágozni?
Merjen-e levelezni?
Az éjszakában felhők
járnak. Túl rajtuk pislognak apró csillagok, de olyan sötét van, hogy ez nem is
bizonyos. Hideg arcával ott ballag talán a hold is, de halott fénye elfullad a
felhők dombján, melyek délről jönnek, és komolyak, mint akiknek küldetésük van,
Alattuk csend. Csak a
patak suttog sietős üzeneteket, de ez a csendhez tartozik.
Fekete mezőkön,
fekete bokrok között szalad a patak, és fodrai megcsillannak néha, mint a
hajnal ígérete.
Mitől csillog a
patak? Talán a beleolvadt hó fehérségét hordja? Vagy napsugaras emlékek vernek
vissza benne? Mert a fényt ugyan honnét kapná?
Mindegy. Az éj fekete
országában rohannak apró csillogó vízfodrok, ide súgnak, oda súgnak, biztatnak,
simogatnak, és lágy karjaikban a ravasz világosságának hitét hordják. Tudják,
hogy a felhőkön túl csillagok vannak, hold van, nap van, ég van – hát mért ne
csillogjanak?
A réten álmos
feketeség sóhajtozik alatta, mint játék kráterek, vakondtúrások süppedeznek,
melyek alá befolyt a víz, és most összerogynak a kis várak, mert a víz még az
ilyen kis dombokat sem szereti. Ne nőjön senki a másik fölé, irigykedik, mert
belőle hegyek nem nőhetnek.
https://www.youtube.com/watch?v=ljVq0C_9n6Y
VálaszTörlés