Ihász- Kovács Éva
Hűségben
József Attiláért
Ú
gy mondom ki a
hűséget ,
olyan áhitattal,mint
ahogyan a tél mormolja
fehér imáit
a barna-bozótú
gyülekezetben,
ahogyan a decemberi
föld
félti és óvja
magzatait:
a rügyeket és a
magokat-
öntudatlanul -
magától
értetődő
anyasággal.
Úgy rajzoltalak
belső-egem
kék-titkú
látóterére,
ahogyan a vak mondja
önmagának a fényt.
*
Ihász-Kovács Éva
Levél József Attilának
Hova címezzem soraim
Neked – akim vagy Barátom rokonom
Mely égbe humuszban lakozol
Hogy meghalld amit
Tehozzád énekelek
Magamra ismerek verseidben
Kedvesem legdrágább költőm
S mint gomb a felöltőn csillogok
Mert boldogok akik bolondul hisznek
S dolgoznak megállíthatatlanul
És nem tanul nem okul az emberiség
Példádból - botorul jár-kél
a nagyvilágban miután elkártyázta mindenét
vagy eszét vesztve nőért fut végzetébe
a szerelem is mire képes-mondanád
a tó miként az ég – pihen
és szelíden zizeg a nád
ám én most Hozzád beszélek
lehetnék Véled gazdagon rokon
hasonlót érzek idebent akkor
amikor költeményeidet olvasom
Te jó és igaz Akit a kor s az éhség
A sínek közé juttatott
- ha tehetném ím Veled élnék
megosztva minden falatot
Lehetnél Mesterem Apám és minden
Itt virág gyúl Érted hajnalonta
Téged gyászol Kiskőrös Fehérvár
És az Arany -lakta Nagyszalonta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése