Zsiga Lajos - Tavaszi szél

Zsiga Lajos

Tavaszi szél

Gombold szét ingem te szemtelen szél,
mint rakoncátlan díva, vetkőztessél,
minden rongyomat testemről tépd szét,
hadd kiáltson a világra a meztelenség.
Túrj hajamba s öleld kemény lágyékom,
s korbácsoddal verd szét tékozló álmom,
de ne hagyd dideregni testem, mert fázom.
Ölelj, ölelj langy szeleddel szerelmes Ámor,
szél, köntösöd terítsd le a meleg földre,
testem hadd legyen a szerelem forrásvize.
Megitatlak téged, tombolni készülő vad szél,
itt a sivatag kellős közepén, hol a tűző nap
délibáb palotát varázsol remegve körénk:
orchideák, hamvas zöld lagúnák, káprázat.
Valahol lant peng s itt lágyan bent zeng,
csókolj hát szelíd, meleg, bársonyos szél,
súgd fülembe a szerelem lágy zenéjét.
Én becsukom szemem, te játssz velem,
hadd égjek el az érzések máglyatüzén.
Nem akart a szél, tőlem semmit,
én akartam, hogy szeressen valaki.