Kópis Eta - Már üres ...

Kópis Eta
Már üres ...

Hiába hívsz, hiába vársz,
bízni benned már nem merek.
Úgy érzem mellkasomban nem szerető
rideg, kőkemény szív ketyeg.
Szerelmem néma sóhaja szívedig
nem tört utat, nem hatott soha,
így lett hát perzselő szívem
hozzád hűtlen és mostoha.
Amerre nézek, üres a tér, a táj,
de csodák csodája, nékem
már semmi, semmi nem fáj.
Óh mily' nagyon szerettem volna
tartozni hozzád kedvesem.
De, hogy így is van mit remélni
már cseppet hinni sem merem.
Pofont-pofonra adagolt a sors keze.
Ám mindig talpraállított hitem ereje.
Reményem biztat, nem lesz ez másképp.
Felettem újra tündököl a kék ég.
Ne hívj többé, ne várj, ne idézz!
Neked már szívem mélye nem termel babért.