Végh Sándor
A fény túloldalán
Tárt ölekben láncot
ver dühöm, ébrenlét álmodást árnyékol a párás telehold, révedező éjpillangó
kóstolgatja az ölelő angyali simogatást, üvöltő, lángokba hullott vágyak marnak
szét, megölt fohászok segítik révedő tudatomat titkokra felemelni, arcomra
hullik ez a lebegő fény, sejtelmes szép pillanat repül megcsalt mozdulatokkal
üres hívásokra, fázósan ölel a süket éjszaka, tücsök zenél kölcsönharmóniát
belém, sebbel nehéz fejjel lódulok a bebugyolált fények után, arcul üt a csend,
óvatosan figyel a mozdulat, percegnek éveim gondjai mögöttem, elnyelnek
fénykérdések, üdvözöl a lopakodó hajnal, csak egyet hadd lépjek még...
napfényből leszünk azután mindannyian, s ott tündöklünk egy felhő peremén!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése