Fridli Zoltán - Volt, s ami van

Fridli Zoltán

Volt, s ami van

Voltam ifjú dalia, hű mosollyal arcomon,
Reszketett tőlem minden ártó démon.
Fájó szívekben utcaseprő,
Odaadóan, s hűen szerető.
Voltam a soha el nem fogyó kalács,
Háznak süvegsipkáját ácsoló ács.
S voltam könyörtelen légkalapács,
Hogy ne legyen törhetetlen köd, s rács.
Szelek hátán bátran lovagoltam,
Lányok után nagy hévvel loholtam.
Tüzes vizet bíz, meg-megittam,
Olyankor is éreztem, s tisztán láttam.
Ám barátot soha cserben nem hagytam.
Volt, mikor tanítottam, neveltem,
Mindegyik lurkót szerettem.
S most? Öregszem.
A múltamból létezem.
Őszbeborult fejem,
Gyengébb már a kezem,
Nem szégyellem sem múltam, sem korom,
Nem kímélem sem derekam, sem karom,
Szorgosan, ahogy tanítottak, dolgozom,
Még mindig a felnövő jövőért szorgoskodom.
Van, hogy rosszul érzem magam,
Mégis mindig kedvesen szól szavam.
Egykor a jövő nemzedéket emeltem,
S most, a jelenbe, felejtve lettem.
Sok mindent teszek, s tettem,
Mit mások nem értékelnek,
Hozzászoktak, nem hiányolnak, elfeledtek.