Nagy Csaba /Gyémánt_ Tavaszodban; Máskor

Nagy Csaba /Gyémánt/

Tavaszodban

Ízelgetni újra
ezt az
újtavaszból szelt
hajnali fényt
háborítatlan,
téltől távolodva,
hol engem engedsz,
s én tartom a napot
imádott
szempilláid előtt,
nekem újra olyan,
meg sem élhető
hihetetlen álom.

Benne mégis
igaz minden rügy,
arcod rózsa,
mosolyod kedves,
tapintásod bársony,
lantok húrjain
holtan, vagy élve,
igaz ölelésed
színeinek szárnyán
szívedig mélyedve,
örökké íme
áldott
csókjaid imádom.

*

Máskor

olykor néma világból tör rám
minden alkony után az est,
s ridegségével érinti arcom
a koromban fürdő léha pillanat,

máskor lombhullás után is
velem beszélnek a fák,
egyetlen rezdülés
minden virág
tavasz-szült dallama,
s mélyemben,
hidd, érzem mit szíved ad.