Heltai Jenő
I.
Érzéki mámor volt szerelmed,
Mely elvakítá agyadat,
Ittas voltál gyönyörtől, kéjtől,
Mikor eldobtad magadat.
Hitted: szeretsz, pedig nem úgy volt,
Nagyon csalódtál angyalom.
Téged megejtett a véred átka,
Engem pedig a szánalom.
II
Elbúcsúzánk...- Te jobbra mentél,
Engem a balsors balra vitt.
Éreztem lázas ölelésed
És részegítő csókjaid.
S ekkor megtudtam, hogy szeretlek
S hogy nem lehetsz többé enyém
S hogy boldogságom mindörökre
Könnyelműen eljátszottam én.
III
Azt volt bajunk, hogy egymást meg nem értők,
Én szenvedélyes voltam, te nyugodt:
Az volt bajunk, hogy forró csókjaimra
Csókkal felelni ajkad nem tudott.
S ha néha izzó vágyban égve mégis
Ajkamra forrasztottad ajkadat,
A láz, a láng csak testedet gyötörte,
A szíved mindig jéghideg maradt!
IV
Tavasz vala...ezernyi kis virágnak
Kelyhéből ömlött illatár reánk.
Szerelmesen suttogtak a faágak,
S mi ketten oly boldogok valánk.
S hogy jött a tél...csupasz lett a fa lombja
És elhullatott minden levelet,
A hólepel, mely a tájat bevonta
Szerelmünknek is szemfödője lett.
V
Permetező eső áztatja a fákat,
Hűtlen kis angyalom, meghalok utánad.
Meghalok utánad, s majd ha eltemetnek,
Alacsony síromhoz rózsafát ültetnek.
Kihajt majd a rózsa, bimbó lesz az ágon
S eszedbe fog jutni boldogtalanságom.
Megdobban a kőszív hideg kebeledben,
Eljössz a síromhoz megsiratni engem.
Leborulsz a hantra, átfonod fejfámat,
Úgyis csak miattad ölt el a búbánat.
Nem átkozlak érte, nem vádollak érte,
Minden lépésedet áldásom kisérje.
Légy oly boldog azzal, akinek szíved adtad,
Amily boldogtalan én lettem miattad
Érzéki mámor volt szerelmed,
Mely elvakítá agyadat,
Ittas voltál gyönyörtől, kéjtől,
Mikor eldobtad magadat.
Hitted: szeretsz, pedig nem úgy volt,
Nagyon csalódtál angyalom.
Téged megejtett a véred átka,
Engem pedig a szánalom.
II
Elbúcsúzánk...- Te jobbra mentél,
Engem a balsors balra vitt.
Éreztem lázas ölelésed
És részegítő csókjaid.
S ekkor megtudtam, hogy szeretlek
S hogy nem lehetsz többé enyém
S hogy boldogságom mindörökre
Könnyelműen eljátszottam én.
III
Azt volt bajunk, hogy egymást meg nem értők,
Én szenvedélyes voltam, te nyugodt:
Az volt bajunk, hogy forró csókjaimra
Csókkal felelni ajkad nem tudott.
S ha néha izzó vágyban égve mégis
Ajkamra forrasztottad ajkadat,
A láz, a láng csak testedet gyötörte,
A szíved mindig jéghideg maradt!
IV
Tavasz vala...ezernyi kis virágnak
Kelyhéből ömlött illatár reánk.
Szerelmesen suttogtak a faágak,
S mi ketten oly boldogok valánk.
S hogy jött a tél...csupasz lett a fa lombja
És elhullatott minden levelet,
A hólepel, mely a tájat bevonta
Szerelmünknek is szemfödője lett.
V
Permetező eső áztatja a fákat,
Hűtlen kis angyalom, meghalok utánad.
Meghalok utánad, s majd ha eltemetnek,
Alacsony síromhoz rózsafát ültetnek.
Kihajt majd a rózsa, bimbó lesz az ágon
S eszedbe fog jutni boldogtalanságom.
Megdobban a kőszív hideg kebeledben,
Eljössz a síromhoz megsiratni engem.
Leborulsz a hantra, átfonod fejfámat,
Úgyis csak miattad ölt el a búbánat.
Nem átkozlak érte, nem vádollak érte,
Minden lépésedet áldásom kisérje.
Légy oly boldog azzal, akinek szíved adtad,
Amily boldogtalan én lettem miattad
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése