László
Január 12
Az idő vacog, didereg
a táj,
megannyi fagyott lélek, mint
az óra inga ide-oda jár és
kakukkol feszült szüntelen,
a járda játszva ismétli a határozott
cipőkopogást, réseiben égő parázs,
csikk temető és néhol a korláton
megcsillannak a hajnal fényei.
Még szendereg a harmat, a város
szokatlan csendes, ember bőrbe bújt
lények szaladgálnak esztelen,
nem csilingel a négyes-hatos
és körút szinte meztelen, nincsen
más csupán fülsértő zsivaj és megfáradt
lámpafény, hömpölygő csürhe had.
(Valahol a gyeplő szép lassan elszakadt).
megannyi fagyott lélek, mint
az óra inga ide-oda jár és
kakukkol feszült szüntelen,
a járda játszva ismétli a határozott
cipőkopogást, réseiben égő parázs,
csikk temető és néhol a korláton
megcsillannak a hajnal fényei.
Még szendereg a harmat, a város
szokatlan csendes, ember bőrbe bújt
lények szaladgálnak esztelen,
nem csilingel a négyes-hatos
és körút szinte meztelen, nincsen
más csupán fülsértő zsivaj és megfáradt
lámpafény, hömpölygő csürhe had.
(Valahol a gyeplő szép lassan elszakadt).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése