Nosztromosz
A sohasem kapott
szóra várva…
A sohasem kapott szóra várva… lelkem kissé tántorgott.
Mégis volt egy célja, mely felé néhanapján elmozdult.
Ám… a sohasem kapott szóra várva, valahogy mindig
és újra örvénybe hullt a szó és a gondolat… kelepce ez.
Mert minden egyes elmozdulás, odébb lökte a célomat.
A sohasem kapott szóra várva… lelkem kissé tántorgott.
Mégis hittem, hogy van remény az út végére érni,
hogy lesz elég hitem újra és újra nekivágni, elkezdeni…
Mégis volt egy célja, mely felé néhanapján elmozdult.
Ám… a sohasem kapott szóra várva, valahogy mindig
és újra örvénybe hullt a szó és a gondolat… kelepce ez.
Mert minden egyes elmozdulás, odébb lökte a célomat.
A sohasem kapott szóra várva… lelkem kissé tántorgott.
Mégis hittem, hogy van remény az út végére érni,
hogy lesz elég hitem újra és újra nekivágni, elkezdeni…
Ám… a sohasem kapott szóra várva, valahogy mindig
és újra elbotlottam már az igaz cél előtt… végtelen út ez.
Mert minden ösvénynek, száz karja nő és szétszakít.
A sohasem kapott szóra várva… nem várok tovább!
Mégis, hiszem hogy egy napon felzendül és elmondja titkát.
Ám… erre a szóra várni botorság, mert közben az élet elsodor
és minden felépített tornyom, velem együtt a mélybe hull.
Kérdezhetnéd… miért nem vársz tovább?
Válaszolnám halkan… mert sohasem kapom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése