Millei Lajos - A láthatár tükrében

Millei Lajos

A láthatár tükrében

  https://www.youtube.com/watch?v=npkWBYspEI0

Jajvörös fényszőnyegen pihen az égbolt fáradt lába,
habfehér felhővel takarja éjszakára,
s mert ki-kivillan alóla pipacs színű bőre,
a látóhatár vége felizzik tőle.
Langymeleg szél indul lusta sétájára,
vattapaplant fúj a fázós ég lábára,
kék csipkeszegéllyel beszegi a szélét,
hogy elvegye a lábak hideglelését.
Egymagamban állok, s e gondoskodást nézem,
mennyi szeretet van a határtalan égen,
mennyi áldozat, mit másokért hoznak,
mennyi boldogság, mit létükkel okoznak.
Mondd, Uram, az Ember miért lett ily gyarló,
miért vagyunk üdvünknek halált hozó sarló?
Miért kaszáljuk le folyvást fénylelkű álmunkat,
miért ássuk buzgón naponta sírunkat?
Ha szembejön olykor egy-egy virágszirmú öröm,
mi karmoljuk, tépjük, míg van kezünkön köröm.
A mosolyfáink levelét rendre leszakítjuk,
ágait tördeljük, földjét kiszikkasztjuk,
gyökerét kiássuk, hogy ne teremjen soha.
A bölcs Életben csak az Ember ostoba?
Tanulnunk kellene az égtől, a széltől,
szeretetbimbókat gyűjteni a rétről,
a fürdető Nap fényétől nem rejteni el arcunk,
s csak akkor hinni el, hogy jó irányba tartunk.