Kamarás Klára - Hajnali töprengés

Kamarás Klára

Hajnali töprengés

Ó mennyi láz, tavaszi, nagy remény!  
Szívet betöltő, szinte égi fény...  
Mindent lehet, mindenhez lesz erő...
Repült a képzelet... meg az idő.

Nem úgy. Nem az. Mért lett valami más?
Nem mi, nem én, habár nem sorscsapás,
de mégsem a várt, élő ragyogás,
csak szürke köd, por, fáradt öncsalás.
 
Csak ennyi. Nem több. Csak cserepeket
látok köröttem, szent egész helyett.  
Fülemben egy öreg vekker ketyeg,
szekér zörög, vagy távol dob pereg?

A csörgősipkát végleg lecsapom,  
már közeleg a rég várt vonatom.  
Nem angyal vár, és nem is jön kaszás...
ez itt egy egyszemélyes állomás.

Rozsdás peronra alvadt vér terül,
egy régi folt - vagy árnyék - feketül?  
Ne lássák meg rajtam az emberek,  
hogyha a sínre lépek, remegek!